Címoldal | Belföld | Külföld | Kitekintő | Közelkép | Gazdaság | Művelődés | Sport | Közös íróasztalunk | Régiók | Mellékleteink | Heti rovataink
Percről percre | Mit szól hozzá? | Archivum | Normál nézet

Vajdaság elutasítja a segítő kezet

Balogh István: Egy gyermek élete nem múlhat sem pénzen, sem bürokrácián


A Gyermekrák Alapítvány Magyarország legjelentősebb civil szervezete. Számunkra a határon túli magyar gyermekek gyógyulása ugyanolyan fontos, mint az anyaországban élő gyermekeké. A gyerekeket nem szabad határoknak szétválasztania, és a pénztől egyetlen gyermek gyógyulása sem függhet. Már évek óta támogatjuk a romániai, szlovákiai, ukrajnai és szerbiai gyermekeket, ám a támogatás megvalósulásához egy kormányszintű aláírás szükséges. Egy ilyen jellegű aláírásra kellett volna szerdán sort keríteni Újvidéken. Dr. Csengeri Attilával immár több mint féléve folyamatosan kapcsolatban vagyunk, az együttműködési megállapodást kérésére már több alkalommal is javítottuk, illetve módosítottuk. Végül is sikerült eljutni odáig, hogy dr. Csengeri értesített bennünket, a megállapodást, vagyis annak tartalmát elfogadhatónak és aláírásra alkalmasnak tartja, a hitelesítés napjául pedig a szerdai napot jelölte meg. Az általa meghatározott időpontban a Gyermekrák Alapítvány képviselői a Tartományi Képviselőház épülete felé igyekeztek, ekkor telefonon értesített dr. Csengeri, az aláírásra most nem kerülhet sor. Azzal mentette ki magát, hogy ülésenvan, és onnan nem tud eljönni. Majd hozzátette, miután elbeszélgetett munkatársaival, úgy döntött, ilyen formában Vajdaság részéről nem írhatja alá a megegyezést. Mindezt követően meglátogattunk egy gyermekklinikát, ahol dr. Csengerivel is sikerült találkozni.

Mi hangzott el a személyes találkozó alkalmával?

Ennek a beszélgetésnek folyamán az derült ki, hogy Csengeri Úr számára a legnagyobb akadályt az jelenti, hogy alapítványunk csakis a magyar nemzetiségű gyermekeket támogatná. Ezt a hozzáállást elfogadhatatlannak tartom. Mi egy magyar civil szervezet vagyunk, mi a magyar gyermekek gyógyításának költségeit szeretnénk levenni Szerbia, illetve Vajdaság válláról. Dr. Csengeri ennek ellenére kijelentette, az alapítványnak meg kell értenie, Vajdaságban 22 nemzetiség él, ők ugyanolyan ellátást kérhetnek, mint a magyarok. Ebből, és egyéb kijelentésekből azt a következtetést vontam le, hogy, ha az alapítvány az összes többi nemzetet is támogatná, akkor dr. Csengeri hajlandó lenne aláírni a dokumentumot. Ellenkező esetben az aláírást diszkriminatív lépésnek tartja. Persze, mindezzel egyetértek, de nekünk, magyar szervezetként a magyar gyermekek gyógyíttatását kell támogatnunk. Mi kötelességünknek érezzük a magyar gyermekek támogatását, függetlenül a betegek állampolgárságától. Csengeri Úr álláspontját megértem, elfogadni azonban nem tudom.

A szóban forgó megegyezés jelentett-e volna Vajdaság, vagy az egészségügyi titkárság számára bármilyen jellegű kötelezettséget?

A megegyezés Vajdaság számára semmiféle kötelezettséget nem jelentett volna. Mi adni szerettünk volna, cserébe pedig nem kértünk semmit. Ez a megegyezés azért lett volna fontos, mivel csakis ennek a dokumentumnak a függvényében tudnánk gyorsan megszervezni a beteg gyerekek minél hatékonyabb gyógykezelését. E dokumentum nélkül az alapítványtól számon kérhetik a magyarországi illetékesek, hogy miért is fizetjük egy nem magyar állampolgár gyermek gyógykezelését. A megegyezés nélkül is tudunk segíteni, hiszen az alapítvány elnökeként nem fogom végignézni egy gyermek halálát sem, szükség esetén továbbra is biztosítani fogjuk a gyógyítás költségeit, ezzel azonban átlépem a számomra meghúzott határokat. Számomra azonban első helyen a gyerekek élete áll, és nem az adminisztráció.

A szerdai elutasítás véglegesnek tekinthető, vagy a jövőben van még esély a dokumentum aláírására?

Dr. Csengeri elmondta, igyekszik megtalálni a módját a megegyezés aláírásának. Ehhez azonban körültekintően kell eljárnia, hiszen bár elméletileg független Belgrádtól, vagyis a fővárostól, ez a függetlenség mégsem tekinthető teljes mértékűnek.

Egy ilyen jellegű fogadtatás után az alapítvány hajlandó lenne a jövőben aláírni a megegyezést?

Természetesen. Ha egy gyerekről van szó, akkor mindenkinek, mindent meg kell próbálnia. Egy gyermek élete nem múlhat sem pénzen, sem bürokrácián. Egy ilyen témát illetően nem szabad elveszni az adminisztráció útvesztőjében, és semmilyen esetre sem szabad eltűrni a politika beavatkozását. Egy ilyen jellegű segítségnyújtást nem lett volna szabad visszautasítani.

A szóban forgó, és a tartományi egészségügyi titkár által vitatott dokumentum aláírása után hány vajdasági magyar gyermek kezelését tudták volna támogatni?

Számbelileg ezt így nem lehet meghatározni. Egy azonban biztos, a Gyermekrák Alapítvány kuratóriuma évente 40 millió forintot szán a határon túli magyar gyerekek gyógykezelésének támogatására. Ez nem egy elutasítandó összeg.


Hozzászólások
2009. június 29. 07:42 | #20

Lépcsőházi effektus, azt hiszem így hívják, ha megkésetten bár, de eszünkbe jut még valami fontos dolog.

Szóval: nem ártana, ha a féldecis rezsimek végén, a szavazófülke magányában kicsit a szívünkre is hagyatkoznánk a rengeteg eszünk mellett, és úgy karikáznánk vagy ixelnénk, hogy az ilyen bitangoknak esélyük se legyen a közjó kenyerét enni.

2009. június 26. 19:16 | #19

Tisztelt Ferenc!

Szerb ez a ketyere amin irok, pardon amiert nincs ekezet.

Csak taviratilag. Koszonom az adresszt, megtekintettem. Es nem nekem kell egy apparatcsikk doktorhoz fordulnom majdan, hanem egy szep napon ennek a nyalonc Csengerinek, hogy a megkekult valagarol hideg prizniccel leborogatassek a cipotalpam nyomat.

Es ha ez a vagyam kimeriti a verbalis fenyegetes buntetojogi passzusat, citaljon a birak ele. Neki mar akkor keso lessz. Rola az egesz vajdasagi magyarsag iteletet mondott mar. Ilyen disznosag miatt meg a kobor kutyak is meg fogjak harapni.

2009. június 26. 17:08 | #18

Amúgy vannak arra módszerek hogy így is kapjonak pénzt a magyarok vajdaságban, de tényleg nem értem mire jó ez... sennkit sem zavart az ha a németek német támogatást kapnak, vagy a zsidók izraelit,... még szép hogy a magyar álampolgár adója egy százalékát nem a bolgár vagy a roma kissebségnek szánja hanem a magyarnak...

2009. június 26. 17:06 | #17

Az hogy a Nikolic ott volt a VMSZ evfordulóján nem véletlen... az utóbbi időkben egyre több ember csalódik a jelenlegi kormányban, az előző kettővel sincs megelégedve és látni sem akarja őket ugyan ez van a község elnökségekben is... az emberek le akarják zárni a komunikációt a mult pártjaival, itt jön a képbe Nikolic aki kicsit radikális kicsit európai és száz százalékban nacionalista (a jó értelemben értendő.. szereti a népét és az országát) sok szerb eddig azért nem szavazott mert nem volt kire. ám most hogy uj párt alakult, nagy esélyel ők lesznek a második vagy az első helyezettek a választásokon, merek rá fogadni hogy a következő választásokon a szavazatok 40-50 százalélát ők fogják kapni. Igy lenne ez a magyar pártokat illetően is, ha viszaemlékezünk nam a vmsz hanem az MK nyert a választásokon, mivel sokan ugy tekintettunk rjuk mint uj partra. Ha valaki alakitana egy telyessen szüz pártot magyar szinekben, egy két jól hangzó névvel 100 % esélyel nyerne.

2009. június 26. 16:28 | #16

Valahogy egyre jobban unszimpatikus számomra a Demokrata Párt....Undorító amit művelnek. Következő választásokon valóban felvetődik a kérdés, kire érdemes szavazni? Nikolic Haladóira? Vagy végre a Magyar Pártok sarkukra állnak és összefognak, megosztják a poziciókat és beszélgetnek, egyeztetnek....

2009. június 26. 16:04 | #15

Uraim,Hölgyeim ha ez így folytatódik lassan oda jutunk ,hogy akik eddig iskoláztatták magukat hiába tették mert ha nincs valami politikai háttere nem kap esélyt hogy munkába álljon,de kérem ezek a szerencsétlen gyermekek akiken próbálnak segíteni ne kelljen már pártokba állniuk hogy legyen esélyük élni,hogy tud egy orvos így gondolkodni,aki esküt tett azért hogy segít az embereken ilyet tenni,másrészt ne felejtsük el azt sem hogy koszovói szerbek nem utasították vissza szerbia segítségét azért hogy az albánoknak nem küldenek pénzt...

2009. június 26. 14:16 | #14

Helyesbitek. A link nem jó. Egyszerübb " Pokrajinski sekretarijat za zdravstvo", ott mindent megtalálsz Timur. De mint mondtam, inkáb maradj egészséges.

2009. június 26. 14:09 | #13

http://www.zdravstvo.vojvodina.gov.rs/index.php?option=com_content&view=article&id=22&Itemid=34

Inkáb maradj egészséges Timur Lenk.

2009. június 26. 12:53 | #12

Ki ez a Csengeri nevű nyikhaj?

Édes Istenem add, hogy egyszer testközelbe kerüljek vele!

2009. június 26. 09:50 | #11

Csengeri lenni madjar nemzetiségű és képviselni vojvodinai madjar intereszek a Demokratszka Sztranka soraiban, akik sokat tesznek manjinszki intereszekért.

2009. június 26. 09:12 | #10

Dr.Csengerinek, úgy tűnik, fontosabb a fotelje, mint a magyar gyerekek élete. Az ilyenre mondják :postenmadjar.

Attól függetlenül, hogy a VMSZ ebben az ügyben benne van-e, vagy se, továbbra is jó kérdés: kire szavazzunk?

2009. június 26. 09:12 | #9

** #7-A sárgákról nem lehet rosszat írni? Az hogy Nikolictyal Szerbiában már két községben hatalmon vannak az úgy látszik nem zavarja a kedves magyar választópolgárokat.** NO DE , mit kell ez jelentsen ?? Ha pásztor ŐKET lebratyizta és a VMSZ hatalmon tartóinak elfogadta... akkor KI MERNE ELLENÜK SZÓLNI ??? Avagy ez is annak az egyezménynek a záloga ??????????

2009. június 26. 08:37 | #8

Vérlázító Dr.Csengeri hozzáállása. ADunatv-n azt is elmondták, hogy az alapítvány elutazott Újvidékre a megbeszélt időpontra és akkor szólt nekeik Dr. Csengeri hogy nem írja alá. Ilyen utolsó emberek képviselnek minket, köszönjük!

2009. június 26. 08:37 | #7

Kedves Nagy István!

Fogalmam sincs, hogy hogyan keverte ide a VMSZ-t, dr. Csengei Attila demokrata egészségügyi titkár, semmi köze a VMSZ-hez. Itt a demokraták nem írtak alá egy egyezmáényt, melyet egy magyarországi szervezet ajánlott fel.

Kérem legközelebb figyelmesen olvassa el a cikket, egy VMSZ-es biztosan elfogadta volna a felajánlást, s aláírta volna. Ne tessék már mindenben hibáztatni a VMSZ-t, még akkor is amikor nincs köze az ügyhöz. A sárgákról nem lehet rosszat írni? Az hogy Nikolictyal Szerbiában már két községben hatalmon vannak az úgy látszik nem zavarja a kedves magyar választópolgárokat.

2009. június 26. 08:22 | #6

#4 , Nem csak az a baj, hogy megint MEGTETTE ( a saját nemzete kárára ), hanem , hogy meddig még ????

2009. június 26. 08:20 | #5

Nagy Istvánnak igaza van, de sajnos másik párt se tesz semmit. Zentán sokan szavaztak a DP-re, és mi lett a vége: fémesztergályos az Elgas közvállalat igazgatója, a helyi DP-s vezetőségét mind elhelyezték az önkormányzatban, a VMSZ és a DP egymás háta mögött intézi a kis ügyeit, képtelenek együttműködni, ugyanúgy, mint Szabadkán. Egyik kutya másik eb. És akkor kire szavazzunk? LDP, G17?

2009. június 26. 06:49 | #4

Tessék vajdasági magyarok továbra is a VMSZ-re szavazni.Magyarország adta a lehetőséget a kishatárforgalmi egyezmény aláirására ,ami által a határ melett élők vizummentesen utazhatak volna,Magyarország adta a lehetőséget,hogy a rákbeteg gyerekeknek legyen esélyük ,de a VMSZ-nek ez nem kell.Mind a két esetben a magyarázat,hogy a többség mit szól.Itt jön elő a kétszinűség a politikai romlotság.Pásztor úr és társasága amikor az óriási igazgatói bizotsági pénzeket veszi fel ,amikor diplomata útlevélel utazik akkor nem gondol a többségre?Amikor Kasza úr gyermeke beteg volt(hála Istennek egészséges) nem e kapaszkodott minden szalmaszálba? Csak hát neki anyagi határok nem voltak,nekünk pedig vannak és itt lett volna egy esély... Köszönjük vajdasági magyar politikum

2009. június 26. 00:25 | #2

Sok civil szervezetnek kellene közösen felszólítan Dr. Csengeri-t, hogy milyen jogon akarja megvonni a beteg gyerekektől a támogatás. Még arra sem képes, hogy tiszteletben tarja az adományozást. Ez valami politikai humbukk lesz, hogy nem lehet aláirni...Szerintem Balogh István-nak igaza van. Egy magyarországi civil szervezet természetes dolog, hogy a magyar nemzetiségű gyerekek megsegítését vállalja, ráadásul önzetlenül és ingyenesen...

2009. június 25. 23:08 | #1

Azért ez már több mint felháborító, hogy még egy ilyen esetben is a multikulti kártyát dobják be....



Magyar Szó © 2009 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing ® interFEX