A VSZL és MPSZ zentai frakcióinak közös közleménye
A valamikori szocialista Jugoszlávia a korlátlan lehetőségek országa volt. Ez azzal a ténnyel is bizonyítható, hogy egy egyszerű géplakatosból (Tito) teljhatalmú elnök válhatott. Azóta a szocializmus megbukott, és úgy tűnt, hogy az iskolai végzettségtől és a munkaköri tapasztalattól fog függni az emberek elhelyezése vezetői és szakpozíciókra.
Ám úgy látszik, bökkenők azért mégiscsak akadnak a balkáni típusú kapitalizmusban. Ez is bizonyítható azzal a ténnyel, hogy Zentán az Elgas közvállalat igazgatójává választották, mint a demokrata párt jelöltjét, Miša Širka fémmaró munkást (ami, jegyezzük meg, önmagában tisztességes foglalkozás), akinek több tíz éves munkatapasztalata abban merült ki, hogy fémesztergapad mellett vagy a portásfülkében igyekezett összeszedni munkaéveit. Ez a munkatapasztalat bizonyosan garantálja, hogy a fémet minőségesen meg tudja munkálni, vagy mint portás biztos védelmet nyújt a gyárnak, ahol portás volt vagy lesz. De mégiscsak úgy tűnik, hogy ez édeskevés egy komoly közvállalat vezetéséhez.
De ha már Miša Širka és Tito között párhuzamot próbálunk vonni, akkor arra is ki kellene térnünk, hogy Tito önerejéből tornázta fel magát arra a bizonyos posztra, ellentétben Širka Mišóval, akinek ez akképpen sikerült, hogy hozzásegített egy kicsit felesége, Sirková Anikó, aki éppenséggel Zenta község alpolgármestere és a Demokrata Párt tagja.
A Vajdasági Szociáldemokrata Liga és a Magyar Polgári Szövetség ezzel a kis megjegyzéssel arra szerette volna figyelmeztetni a zentai Demokrata Pártot, amely a jelöltet állította, valamint a zentai VMSZ-t és G17+ pártot, amelyek segítettek megválasztani Širka Mišót, hogy Zenta lakosai nem azért adták a kezükbe a hatalmat, hogy családi alapon osztogassák a posztokat bizonyos funkciók betöltésére nem megfelelő iskolai végzettségű személyeknek, és ily módon még jobban tönkretegyék a zentai közvállalatokat.
De hol vannak ebben a szappanoperában a vállasztók??? Veszem észre csak az urnák bezárásáig!!!!
és mindet egy és ugyan az a dolog köti össze ... a ...p... -re való rátermettség.
Igaza van HOMER, mind egy szálig BELEVALÓ csajszi és csávó! nem valami .... névtelenek
A VMSZ-nek is volt marósa-esztergályosa a Parking közvállalat iazgatója De Ő RÁTERMETT volt ez a kis külömbség akiket a vmsz nevez ki azok feddhetetlenek a többiek mind tehetetlenek tiszta kabaré
Ne bántsák ŐT , mert őt én emberem ...
#72 És a *neve nincs* hős is MeReMes lett mostanság, csak is a fotel reményében ? avagy meggyőződésből ?
Minden választás a választók döntik el a politikusok JAVÁRA
Érdekes mennyi *nagy farkú* nyuszi ugrott ki a szalmazsákból, pedig csak heccből lett egy nagytakarítás folyamán ez is megrázva.
Egyedül a Balla Lacin csodálkozok, hogy ennyire mellé kapcsolt. No de abból ítélve, hogy miért lépett vissza az MNT választási kampánytól, már ez a beírása is érthetőbb
Csak annyival egészíteném ki a Balla úr (jó) meglátásait, hogy a MPSZ és a VSZL azért is viselkedik így, mert elképzelhetőnek tartja az előrehozott választásokat (legalábbis Zentán - hírek szerint szépen gyűlnek az aláírások és még neki se kezdtek igazán) és megpróbál helyezkedni a zentai polgároknál. Merem őszintén remélni, hogy jócskán elkéstek vele...A VMSZ sikereire se kellene előre inni - furcsa dolgokat produkálhat még a politika...
Itt van, milyen gondolatokat ébresztett bennem ez a közlemény:
1. A jelenlegi zentai hatalmi koalíció a végét járja,
2. Az MSZP és a VSZL felkínálkozott a VMSZ-nek, hogy új hatalmat építsenek ki,
3. Figyelmeztetést küldtek a Demokrata Pártnak, hogy nélkülük nem lehetnének hatalmon, tehát hogy ne lépjen életbe a 2. pont, kérik a "kalácsból" a - szerintük - reájuk eső részt,
4. Be akarják bizonyítani a választópolgároknak, hogy a másfél év múlva esedékes választásokon rájuk kell szavazni, mert a hatalomban is úgy vesznek részt, hogy ellenzékei a Demokrata Pártnak.
A többi gondolatomat már nem kívánom megosztani, mert azok részletkérdésekről (személyekről) szólbnak, illetve arról, hogy az ilyen tudathasadásos (skizofrén) jeleket hordozó hozzáállás milyen következményekkel járhat.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(fotó: Beta/AP)

Beta/AP Egy rossz szó sem érheti a még hatalmon levő kormányunkat. Az állandó elégedetlenkedők és az ellenzékiek ugyan folyamatosan ócsárolják minden lépését és intézkedését, amiben sok igazság van, ugyanakkor szem elől tévesztik, hogy úgyszólván együtt lélegzik a néppel, és esetenként még a népi mondások tartalmát is hajlandó törvénybe foglalni.
Vegyük például a vagyonadót. Mindegy, hogy az ember házat épít vagy lakást vesz. A saját családi tető megszerzésébe legalább fél életét beleöli. Megvonja magától a jobb falatokat, nem jár nyaralni és telelni, a használt ruhákat árusító üzletekből öltözködik, miközben fogalma sincs arról, hogy lakhelyén merre található a könyvesbolt. Olvasásra ugyanis nincs ideje, mert ha csak egy mód van rá, pótkereseti lehetőségek után kutat.
Szóval húsz-harminc évig kulizik, míg végül (önmaga előtt büszkén) beköltözik a sajátjába. Ha ez az év valamelyik negyedének végén történik, jószerével be sem csukta rendesen az ajtót, csenget a postás és hozza a vagyonadócsekket.
Vidéken, úgy tudom, megfizethető összeget követel az önkormányzat, a fővárosban azonban egy átlagos kétszobás lakás tulajdonlásáért évi tizenkétezer dinárt is bevasalnak rajta.
Káromkodik veszettül, de fizet. Dühében azonban eszébe sem jut, hogy a kormány csak a népi mondást tartotta szem előtt, amikor törvénybe iktatta ezt a sarcot.
„Aki panaszkodik, vegyél el tőle, aki pedig dicsekszik, adjál neki”.
Vajdaságban: ma felhős, ködös idő lesz. Gyönge, változó irányú szél fúj. A hőmérséklet hajnalban –1, nappal 4 fok körül alakul.
Az ország területén: borús, ködös időtől tarthatunk, csak a hegyvidéken oszlik szét a felhőzet. Gyönge, változó irányú szél fúj. Hajnalban a hőmérséklet –7 és 1, nappal –1 és 5 fok között ingadozik.
Távolabbi előrejelzés szerint: csütörtökön túlnyomórészt napsütésnek örülhetnek, reggel ködképződéssel, Vajdaságban felhős idővel kell számolni. Pénteken felhősödik, eső, havas eső esik. Szombaton borús, szeles idő, délelőtt havazás lehetséges, csak Vajdaságban lesz mérsékelt felhősödés, de az éjszakai órákbakban itt is havazik.
Európában: jobbára beborul a brit szigeteken, Franciaországban, Skandinávia déli részein, északon pedig havazik. A Balkán-félszigeten szintén szomorkás idő lesz, máshol kisüt a nap. Erős szél fúj Nagy-Britannia északi vidékein és az Északi-tengeren. A leghidegebb Moszkva –1, a legmelegebb Lisszabon 15 Celsius-fokkal.
Plüsspingvint mentett nagy buzgalommal egy teljes csapat Németországban, mert több ember igazinak nézte az állatot és riadóztatta a hatóságot.
Az eset Heidelbergben történt. A Neckar folyón úszott a pingvin, az emberek pedig úgy látták, hogy jégtáblához fagyott a madár. Több se kellett a buzgó állatvédőknek: menten telefonáltak a rendőrségnek, amelynek emberei elég dühösek lettek, amikor szembesültek azzal, hogy feleslegesen száguldottak pingvint menteni. Az állat csak plüss volt, a jégtábla viszont valódi. A rendőrség szerint feltehetően viccből fagyasztották valakik jégtömbbe és indították útjára a folyón – adta hírül a brit Metro újság.
Nem ez az első eset, hogy Németországban műállatot mentett a hatóság. Éppen egy éve 25 tűzoltó küszködött egy tóra fagyott hattyú életének a megmentéséért, mígnem kiderült, hogy ők is csak műanyagmadárért vesződtek. Az a mentés Straubingban történt, a műhattyú viszont nem viccből került a tóra: horgászok hagyták ott, hogy elijessze a halevő madarakat.