Hatalmas tömeg tüntetett Budapesten az előrehozott választásokért a Hősök terén
(Léphaft Pál)Lendvai Ildikóra is igent mondott a kongresszus, a részvevők 93 százaléka voksolt az új elnökre. Lendvai Ildikó a megválasztása után azt mondta: a remény programjáért kell dolgozniuk.
Tegnap délután tízezrek gyűltek össze a Hősök terén, ahol a demonstrálók a parlament feloszlatását, előrehozott választásokat követeltek. A szónokok élesen bírálták a kormányt. Elhangzott: ha nem lesz hatása a mostani demonstrációnak, akkor újabb megmozdulást szerveznek, hogy kiköveteljék az előrehozott választást.
Ma egy olyan hatalom uralkodik, amelynek vagy egyáltalán nincsen eszméje, vagy téveszmék bűvöletével kápráztatja el az embereket. Sokan vannak manapság, akik meggazdagodtak, de e mögött nincsen jellem. Folyik a multinacionális kereskedelem, erkölcsök nélkül – fogalmazott Jókai Anna író a demonstráción.
Vértesaljai László jezsuita szerzetes, akit „Isten hozott!” rigmussal köszöntöttek a téren, felszólalásában kijelentette: a valaha volt zsarnokság a demokratikus átalakulás után újra él. Szüntelenül idéznünk kell nagy költőink igazát, mert ahogy ők is, mi is zsarnokságban élünk – mondta Szokolay Sándor. A Kossuth-díjas zeneszerző elmondta azt is, hogy élete során sokszor élt már elnyomás alatt, de nem gondolta volna, hogy az utolsó évtized lesz a legfájdalmasabb.
Meddig lehet ezt még tűrni? – tette fel a kérdést Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének elnöke, hozzátéve, a mi bőrünkre akarnak paktumokat kötni. „Nem a meghátrálás emberei vagyunk, hanem a hitéi”.
Hiszem és vallom, hogy magyarnak lenni csak az ’56-osok szellemében lehet – mondta Szöőr Anna, aki fogadalmat tett, hogy a neoliberális kommunista utódpárt elsorvasztásáért mindent meg fog tenni.
A gój motorosok a Hősök teréről a Civil Összefogás Fórum követeléseivel az MSZP-székházhoz és a Sándor-palotához hajtottak. Az MSZP-székháznál petíciójukat nem vették át, a Várban viszont a köztársasági elnök nevében a hivatal egyik főosztályvezetője átvette a dokumentumot.
A Civil Összefogás Fórum által meghirdetett tüntetésen még ezt megelőzően felolvasták az említett kiáltványt, amelyben az előrehozott választásokat, a közélet tisztaságának helyreállítását, a közbiztonság megteremtését, a nemzeti jelképek tiszteletben tartását, a családok és a gyermeknevelés kiemelt megbecsülését, a magyar föld és otthonok védelmét követelik.
Lecserélték a vezéreket, azon kívül semmi sem változott, eddig se' rajtuk múlott mi történik az országban, de ez a kisebb baj. Az ország lakosain sem múlik, na ez már nemsemmi. Főleg azt a másfél milliót tudom sajnálni aki akkor nem ellenünk szavazott, de remélem azóta azok többen lettek. Kívánom hogy teljesüljön amit ők szeretnének, mihamarabb.
Csiki, elnök helyett miniszterelnökre gondol. B.G. a libapásztor. Különben, nem értem miért kell nemzettársaink bajainak örülni. Az anyaországot idézőjelbe tenni. Csiki úr számára nagy öröm a káröröm. Csik úr, higgye el, nem az anyaországra kell haragudnia, hanem hatalmon levő politikusokra. Azok miatt nem kaptunk állampolgárságot.
Lendvai Ildikó állt annó a Kulin Ferenc által szerkesztett Mozgó Világ betiltása mögött ... persze az már régen volt. Ez csak úgy eszembe jutott, mikor olvastam, hogy lelibapásztorozza őt valaki olyan, aki egy t-vel írja a lett szót.
Csiki, Ludas Matyik valamikor megállták a helyüket, DE KI lenne MOST A DÖBRÖGI ?
Gratulàlok! Az "anyaorszàg"megkapta amit megérdemeltek egy liba pàsztor let az elnök, a bohoc utàn.
Úgy ragaszkodnak a hatalomhoz, mint az MSZP-s kampányfőnök a mindennapnapi betevőjéhez: http://www.youtube.com/watch?v=ierIpECMM9A