Mint levetett estélyi ruhán a bross

Ennyit képzeltem bevezetőnek ahhoz a beszélgetéshez, melyet Szerényi Gáborral folytattam budapesti kiállításán, a Spinoza Kávéházban, a rajzai alatt. Aztán kezembe vettem a tárlat katalógusát és elolvastam Vekerdi Tamás neves pszichológus Szerényiről írott szövegét.

Szerényi nézi a tárgyakat... és figyelmébe valami várakozás feszül. Az nem lehet, hogy csak ennyi... Az nem lehet, hogy csak ennyi a világ. Ha odafigyelünk, majd csak kibukkan valaki – valami –, a könyvek közül hal, sárkány vagy kígyó; vagy ott áll valami, vagy oda teszünk valamit; ami csak emlékeztet (gúnyosan? Szeretettel?) egykori élőlényekre... Sunt lacrimae rerum, van a tárgyaknak könnyük, mert – úgy látszik – lelkük is van. Vagy csak mi beleképzeljük (mondjuk józanul, hazugul, felnőttesen) a lelket (mi ez a lélek?) a tárgyakba; felruházzuk őket – de honnan, mivel? –, akkor legalább nekünk van lelkünk – ami sóvárog valamire?...

Nézem a kiállított munkákat, a kör(ző) négyszögesítését, az elektromos menórát, a széken nyugvó huszárkardot. Régi igazság, a rajz lélekrajz. A hangulatról kellene írni, mert a beszélgetéseket soha sem lehet visszaadni. Maradéktalanul. Az interneten hozzáférhető adatok, információk, melyeket én is keretbe foglaltam, nem elegendőek. A közbeékelt mondatok, mondatértékű szünetek és az illatos kávét felszolgáló kisasszony rajzolata több a szövegnél. Hangulat. Mint ahogy Szerényi Gábor grafikái is azok. A toll és a rajzlap közé beékelődött tárgyak furcsa, álomszerű örvénye életet, lelket ad a hétköznapi dolgoknak. És az irónia sem hiányzik. Nélküle nincs élet. A rajz, hangulat és látlelet. Pontos mint egy haiku. Ugyanakkor elpattan mint egy hajszálér.

* Fontos, hogy szeressenek?

– Sajnos igen. Borzasztóan. Ha egy hivatalba bemegyek, akkor is azon fáradozok, hogy szeressenek meg. Addig nem megyek haza, amíg ez nem sikerül. Inkább legyek egy életen át bolond, mint egy óráig gonosz. Ezt a görög bölcseletet választottam vezérelvemnek. Ha nem lehetek bölcs, gondoltam, akkor had legyek egy falubolondja, aki itt viccelődik, szamárfület csinál és akkor talán megszeretnek és akkor talán szebb lesz az élet. Nekem is, nekik is.

* A tus és a kávé, a szépia és a tea rokon és álarc is ugyanakkor. Te a szatirikus rajzok mögé bújsz.

– Bujkáló vagyok. Csöndes, szemérmes kisfiú voltam. Ez valamennyire ma is megmaradt, amit rajzaimmal kompenzálok.

* Részeg körzőket rajzolsz, hervadó tollakat és karikatúrával cimboráló szatirikus rajzokat. Mindennel játszol? Szabad?

–Én ital nélkül, az élettől megrészegülök. Szeretek játszani. Thomas Mann mondja, hogy egész életében mindennel játszott, egy dolgot kivéve, az pedig a kegyelem. Ami vagy van, vagy nincs. A könyvek fontosak az életemben. Az egyik kiolvashatatlan könyv Szomori Dezsőtől (Weiss Mór) А párizsi regény. Fizikai gyönyörűséget okoz, amikor például azt mondja, hogy ...egész hitem, ha szabad így mondanom, nem volt más, mint a szépség érzete a szívemben bánatra és magányra kiszögezve... A könyvben patakzanak a szomorizmusok. Kardos rabbit idézném, aki szerint egy jó beszédben legalább három poénnak kell lennie, temetési beszédben elég egy is. Sajnos, becsvágyó ember vagyok. Az igazán önző ember igazán önzetlen. Azt gondolom, hogy a teremtő gondját viseli az ilyen kelekótyának is mint amilyen én vagyok. Az ember legyen játékos és tékozlóan jó! Hamvas szerint a remekművekről elég, ha csak a Jóisten tud. Persze, dolgozunk rajta, hogy még másokhoz is eljusson. Az ember feszegeti a határokat.

* Hol vannak a határok?

Ezt nem ésszel kell belátni, az ember az ilyesmit a lelke mélyén érzi. Én szomorú lettem a Mohamed-karikatúrák miatt. Ennek kapcsán mesélem el Somogyi Győző festőművész esetét. Megtámadták Jézus-ábrázolásait, a szemére vetették, hogy hogy lehet ilyen méltatlanul ábrázolni a megváltót. – Mindenkinek joga van, hogy olyan megváltót lásson, amilyet akar! – volt Somogyi válasza. Voltaképpen Istent nem is lehet gyalázni. Azt üzenném a Mohamed-karikatúrák ellen lázadóknak, hogy Isten valójában érinthetetlen. Ahogy támadnak az is egy rangot ad.

* És a karikatúra?

– Mint a régi, levetett estélyi ruhán a bross, ennyi a rajz a lapokban. Egy jó szerkesztő úgy támaszt igényt, hogy azt észre sem veszi az olvasó.

* A karikatúra, a rajz csak egy szűk réteget érint.

– Ezt mondhatjuk a versre is. Nem biztos, hogy ezzel nekünk kell törődni. A vers is egy lehelet, egy sóhaj, vagy talán annyi sem. József Attilát idézve, Szükséges, hogy vers írassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye...

Szerényi Gáborról:

Autodidakta. Budapesten él és dolgozik, a Belvárosi Művészek Társaságának tagja. 1988-tól az Ifjúsági Magazin riportere, 1990-től képszerkesztő a Magyar Nemzetnél, 1993-tól az MTV szerkesztő-riporter munkatársa, művészeti műsorokat készített. 1977 óta jelennek meg grafikái különböző folyóiratokban, napilapokban (Magyar Nemzet, Élet és Irodalom, Mozgó Világ), képverseit a párizsi Magyar Műhely közölte. Rajzain – amelyek általában tiszta vonalrajzok – a mindennapok tárgyai és emberalakjai jelennek meg és sajátságosan széttöredezett, abszurd jelenségeket megidéző, nemegyszer ironikus hangvételű kompozíciókká rendeződnek.