Szépségről, bánatról és magányról Szerényi Gábor grafikussal
Világgazdaság, árfolyam, növekedési ráta, vetésforgó, a városokban kutyaszar, neonszenny, üzletlánc, uzsorások és seftelők, politika és az önzetlen érdekvédelem forró szájszaga, leselkedő alkonyat, bátorság és belenyugvás, csendes eső záporozik reggelente a tükörből és elszínezi arcunkat. Pedig, tiszta képpel szeretnénk önmagunk elé állni és kilépni a világba, tetszeni és szeretve lenni.
Ennyit képzeltem bevezetőnek ahhoz a beszélgetéshez, melyet Szerényi Gáborral folytattam budapesti kiállításán, a Spinoza Kávéházban, a rajzai alatt. Aztán kezembe vettem a tárlat katalógusát és elolvastam Vekerdi Tamás neves pszichológus Szerényiről írott szövegét.
Szerényi nézi a tárgyakat... és figyelmébe valami várakozás feszül. Az nem lehet, hogy csak ennyi... Az nem lehet, hogy csak ennyi a világ. Ha odafigyelünk, majd csak kibukkan valaki – valami –, a könyvek közül hal, sárkány vagy kígyó; vagy ott áll valami, vagy oda teszünk valamit; ami csak emlékeztet (gúnyosan? Szeretettel?) egykori élőlényekre... Sunt lacrimae rerum, van a tárgyaknak könnyük, mert – úgy látszik – lelkük is van. Vagy csak mi beleképzeljük (mondjuk józanul, hazugul, felnőttesen) a lelket (mi ez a lélek?) a tárgyakba; felruházzuk őket – de honnan, mivel? –, akkor legalább nekünk van lelkünk – ami sóvárog valamire?...
Nézem a kiállított munkákat, a kör(ző) négyszögesítését, az elektromos menórát, a széken nyugvó huszárkardot. Régi igazság, a rajz lélekrajz. A hangulatról kellene írni, mert a beszélgetéseket soha sem lehet visszaadni. Maradéktalanul. Az interneten hozzáférhető adatok, információk, melyeket én is keretbe foglaltam, nem elegendőek. A közbeékelt mondatok, mondatértékű szünetek és az illatos kávét felszolgáló kisasszony rajzolata több a szövegnél. Hangulat. Mint ahogy Szerényi Gábor grafikái is azok. A toll és a rajzlap közé beékelődött tárgyak furcsa, álomszerű örvénye életet, lelket ad a hétköznapi dolgoknak. És az irónia sem hiányzik. Nélküle nincs élet. A rajz, hangulat és látlelet. Pontos mint egy haiku. Ugyanakkor elpattan mint egy hajszálér.
* Fontos, hogy szeressenek?
– Sajnos igen. Borzasztóan. Ha egy hivatalba bemegyek, akkor is azon fáradozok, hogy szeressenek meg. Addig nem megyek haza, amíg ez nem sikerül. Inkább legyek egy életen át bolond, mint egy óráig gonosz. Ezt a görög bölcseletet választottam vezérelvemnek. Ha nem lehetek bölcs, gondoltam, akkor had legyek egy falubolondja, aki itt viccelődik, szamárfület csinál és akkor talán megszeretnek és akkor talán szebb lesz az élet. Nekem is, nekik is.
* A tus és a kávé, a szépia és a tea rokon és álarc is ugyanakkor. Te a szatirikus rajzok mögé bújsz.
– Bujkáló vagyok. Csöndes, szemérmes kisfiú voltam. Ez valamennyire ma is megmaradt, amit rajzaimmal kompenzálok.
* Részeg körzőket rajzolsz, hervadó tollakat és karikatúrával cimboráló szatirikus rajzokat. Mindennel játszol? Szabad?
–Én ital nélkül, az élettől megrészegülök. Szeretek játszani. Thomas Mann mondja, hogy egész életében mindennel játszott, egy dolgot kivéve, az pedig a kegyelem. Ami vagy van, vagy nincs. A könyvek fontosak az életemben. Az egyik kiolvashatatlan könyv Szomori Dezsőtől (Weiss Mór) А párizsi regény. Fizikai gyönyörűséget okoz, amikor például azt mondja, hogy ...egész hitem, ha szabad így mondanom, nem volt más, mint a szépség érzete a szívemben bánatra és magányra kiszögezve... A könyvben patakzanak a szomorizmusok. Kardos rabbit idézném, aki szerint egy jó beszédben legalább három poénnak kell lennie, temetési beszédben elég egy is. Sajnos, becsvágyó ember vagyok. Az igazán önző ember igazán önzetlen. Azt gondolom, hogy a teremtő gondját viseli az ilyen kelekótyának is mint amilyen én vagyok. Az ember legyen játékos és tékozlóan jó! Hamvas szerint a remekművekről elég, ha csak a Jóisten tud. Persze, dolgozunk rajta, hogy még másokhoz is eljusson. Az ember feszegeti a határokat.
* Hol vannak a határok?
Ezt nem ésszel kell belátni, az ember az ilyesmit a lelke mélyén érzi. Én szomorú lettem a Mohamed-karikatúrák miatt. Ennek kapcsán mesélem el Somogyi Győző festőművész esetét. Megtámadták Jézus-ábrázolásait, a szemére vetették, hogy hogy lehet ilyen méltatlanul ábrázolni a megváltót. – Mindenkinek joga van, hogy olyan megváltót lásson, amilyet akar! – volt Somogyi válasza. Voltaképpen Istent nem is lehet gyalázni. Azt üzenném a Mohamed-karikatúrák ellen lázadóknak, hogy Isten valójában érinthetetlen. Ahogy támadnak az is egy rangot ad.
* És a karikatúra?
– Mint a régi, levetett estélyi ruhán a bross, ennyi a rajz a lapokban. Egy jó szerkesztő úgy támaszt igényt, hogy azt észre sem veszi az olvasó.
* A karikatúra, a rajz csak egy szűk réteget érint.
– Ezt mondhatjuk a versre is. Nem biztos, hogy ezzel nekünk kell törődni. A vers is egy lehelet, egy sóhaj, vagy talán annyi sem. József Attilát idézve, Szükséges, hogy vers írassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye...
Szerényi Gáborról:
Autodidakta. Budapesten él és dolgozik, a Belvárosi Művészek Társaságának tagja. 1988-tól az Ifjúsági Magazin riportere, 1990-től képszerkesztő a Magyar Nemzetnél, 1993-tól az MTV szerkesztő-riporter munkatársa, művészeti műsorokat készített. 1977 óta jelennek meg grafikái különböző folyóiratokban, napilapokban (Magyar Nemzet, Élet és Irodalom, Mozgó Világ), képverseit a párizsi Magyar Műhely közölte. Rajzain – amelyek általában tiszta vonalrajzok – a mindennapok tárgyai és emberalakjai jelennek meg és sajátságosan széttöredezett, abszurd jelenségeket megidéző, nemegyszer ironikus hangvételű kompozíciókká rendeződnek.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
Beta/AP
Beta/Hszinhua
Beta/AP
Aki azt hiszi, hogy a nulla szorozva x-szel egyenlet mindig nulla, az Szerbiában nem kapna átmenő osztályzatot. Aki úgy véli, hogy a kifizetett tartozás valóban letisztázottnak számít, az inkább vándoroljon ki egy másik országba.
Októberben kedves ismerősöm arról mesélt felháborodva, hogy a vállalat, amelynek alkalmazásában áll, értesítést kapott az adóhivatal illetékes fiókintézetétől adótartozásairól. Az értesítésen a tartozás rubrikában nulla dinárt tüntettek fel, majd egy sorral lejjebb, a kamat, illetve az összes tartozás rubrikákban, már 5 ezer dinár szerepelt. Hosszasan morfondíroztunk és próbáltuk felidézni az elemi iskolás matematika órákat, hogy vajon milyen módon lehet a nulla tartozásra kamatot felszámolni. Szinte már el is felejtettem a történetet, amikor összefutottam egy másik ismerősömmel, aki felháborodottan mesélte, hogy képzeljem csak el mi tudott meg jó barátjától, az adóhivatal egyik vajdasági fiókintézetének igazgatójától: a Köztársasági Adóhivatal és a Pénzügyminisztérium az adóhivatal minden egyes szerbiai fiókintézetének vezetőjét arra utasította, hogy kényszer megfizettetéssel fenyegetőzve minél több személynek küldjenek értesítést adótartozásukról. Az nem baj, ha nem létező, vagy már régen kifizetett tartozásról van szó, az idősebbek, vagy a tapasztalatlanabbak úgyis megijednek a fenyegetés láttán és kifizetik az összeget, mesélte röhögve ismerősömnek az igazgató, hozzátévén, hogy ez van, valahogy pénzt kell teremteni a büdzsébe.
Nem tudom hány szerencsétlen idős, vagy tapasztalatlan, jóhiszemű ember „ijedt” meg, és duzzasztotta fel az államkasszát az alaptalanul, jogtalanul és törvénysértő módon követelt pénzzel.
A jogállamiság legalapvetőbb mércéjét is semmibe vevő államhatalmi megnyilvánulásban nem kizárólag a felsőbb instanciák hibáját kell keresni: amíg békés nyájként csak bégetünk, és nem válunk legalább egy kicsit farkassá, addig ne csodálkozzunk, ha úgy viselkednek velünk, mint a birkákkal. Ha így folytatjuk, akkor nem kellene meglepődnünk, ha hamarosan még a lelegelt fűért is hálát kell majd mondanunk pásztorainknak.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1920
Záhonyban megszületett Béres József tudományos kutató, a Béres csepp megalkotója, aki a rák okainak felderítésén, a megelőzés és a leküzdés lehetőségein dolgozik.
1812
Megszületett Charles Dickens angol író (Copperfield Dávid).
1834
Megszületett Dimitrij Ivanovics Mengyelejev orosz kémikus, az elemek periódusos rendszerének megalkotója.
1933
Meghalt gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatási miniszter, nagybirtokos.
1990
Meghalt Karády Katalin színésznő.
1993
Meghalt Mensáros László színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész.
1832
Megszületett Hannah Whitall Smith amerikai evangélista, reformátor és szerző, aki a feministák ügyének pártfogójaként harcolt a nők választójogáért és felsőoktatási intézményekbe való bejutásukért.
1871
Meghalt Heinrich Engelhard Steinway német származású amerikai hangszerkészítő, a Steinway, New York-i zongoragyártó cég alapítója.
1885
Megszületett Sinclair Lewis amerikai regényíró, aki 1930-ban - az amerikai írók közül elsőként - irodalmi Nobel-díjat kapott (Arrowsmith).
1906
Megszületett Buga László orvos, egészségügyi szakíró, "Buga doktor".
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.