Ráhel, Csenge, Jára, Jarmila, Johanna, Andrea napja
JÓZÓ MÓNIKA és a Tóth Elek utca lakói, Mohol – A Magyar Szó június 24-ei számában olvashattuk a Javul a helyzet – Adán és Moholon is folytatódik a kárelhárítás című cikkben a következőt: „a Tóth Elekben kitisztították a kanálist és átszaggatták az átfolyókat”. Ezzel kapcsolatosan helyreigazítást szeretnénk kérni.
Először is megkérdeznénk, hogy milyen kanálist tisztítottak ki? Az utca lakói önerőből tisztították ki a saját házuk előtt lévő vizesárkokat, melyeket nem igazán lehet kanálisnak nevezni, mert az illetékes helyi önkormányzat nem készített kanálist már kb. 25 esztendeje, mindig arra hivatkozva, hogy nincs rá anyagi keret.
Ezért amikor bekövetkezett a „baj”, segítségért fordultunk Világos Tibor úrhoz, aki úgy látszott, hogy hajlandó a segítségre, de csalódtunk benne is.
Négy önkéntest küldtek, akik segítettek a vízvezetők kitisztításában és ásásában. Ez mellett kértünk egy munkagépet, mellyel szerettük volna a vízelvezetőket kiszélesíteni és mélyíteni, amit el is kezdtek pár évvel ezelőtt az utca egyik felén, de sajnos mire az utca közepére értek elfogytak az anyagiak, és abbamaradtak a munkálatok.
Így alakult ki ez a helyzet, hogy mi az utca egyik felén küszködünk a vízzel, míg a másikon „szinte észre sem veszik” ezeket a gondokat. A kért munkagépek megérkeztek, és az utca azon szakaszán, amely ki van árkolva, átszakítottak egy átjárót, remélve a víz gyors elfolyását. Sajnos ez nem pontosan így történt, nem sikerült csak ennyivel megoldani a problémát.
Akkor amikor a munkagép befejezte a másfél órás munkáját, kértük, hogy néhol mélyítsék ki a vízelvezetőket, de a „korai sötétedésre” hivatkozva, ez nem történt meg. Csalódottak voltunk Világos Tibor úrban, mert nem teljesítette a kérésünket, de abban reménykedtünk, hogy pár nap és lefolydogál a víz az átszakított átjárónál. Sajnos nem így történt. Ekkor a moholi helyi közösségben az utca minden lakosa megrendelte a vízelvezető csöveket, melyeket a kapubejáró alá szántunk, arra az ígéretre számítva, amit a helyi közösség dolgozói tettek, hogy amint meglesznek a csövek, jönnek a gépek és elvégzik a munkát, vagyis kiszélesítik és kimélyíti a vizesárkokat. Ekkor a munka gyorsítását remélve magunkra vállaltuk a csövek lerakását és a kikotrott föld eltávolítását, csak az árkok legyenek meg, gondolattal vigasztalódva.
Most ott tartunk, hogy minden ház előtt kint vannak a csövek, már egy hete, de a munkagépek még sehol, a pénzhiányra hivatkozva. Talán majd valamikor, amikor engedik az anyagiak, válasszal. A kertekben és az árkokban pedig büdösödik a fekáliával és szúnyoglárvával szennyezett víz, gyermekeink, unokáink és saját magunk egészségét veszélyeztetve.
Befejezésül csak azt szeretnénk kérdezni, hogy meddig kell még várnunk Világos Tibor községi elnökhelyettes úr segítségére, hogy kanalizációt készítsen a Tóth Elek utcában?
Olvasd a Képes Ifjúságban:
Beta/AP
Beta/Hszinhua
Beta/AP
Húsz éve nem esett annyi hó, mint amennyi a hétvégére várható, hallgatom a híradásokban. Magyarországon naponta közölnek új híreket arról, hogyan készülnek a katasztrófahelyzetre. Egyebek között úgy, hogy az önkormányzatok számba veszik az egyedül élőket, felkeresik a rossz szociális helyzetben lévőket, hogy ellenőrizzék, ki él fűtetlen szobában, ki szorul segítségre. Mert nemcsak a hajléktalanok lesznek/vannak bajban a szibériai hidegben, hanem azok is, akiknek van ugyan fedél a fejük felett, de a szobájuk fűtetlen, mert vagy már régen kikapcsolták a központi fűtést, vagy mert egyszerűen nem futja nekik tüzelőre.
Nálunk vajon hányan lehetnek, akik ilyen fajta segítségre szorulnak? A hajléktalanokról sem beszélünk, mintha nem is lennének, pedig vannak, és nagyon sok az olyan idős, egyedül élő ember, aki hallgat, szégyelli a szegénységét, miközben nélkülözik. A napokban bejött a szerkesztőségünkbe egy hatvan év körüli férfi. Elpanaszolta, hogy négy napja nem evett semmit, és ő ezt már nem bírja tovább. Meghallgattuk. Elmenőben egy levelet adott át kollégámnak, amelyben az állt, azon az estén felgyújtja magát Szabadka központjában. Másodszor kaptunk ilyen levelet.
Lehet erre azt mondani,hogy a férfi nyilván beteg, feltehetően nem is akar öngyilkos lenni, csak fenyegetőzik, de valami miatt mégiscsak az újságírókat kereste fel. Tudatni akarta a világgal, hogy bajban van, és nem látja a megoldást.
Szerencsére a férfi mégsem tette meg, amire készült. Hogy hányan vannak hozzá hasonló kilátástalan helyzetben, az csak a népszámlálási adatok teljes feldolgozása után derül ki. Falun az emberek ismerik egymást, de a városokban észrevétlenül szenvedhetnek a szomszédaink.
A népkonyhákra járó töpörödött nénikéket, alig mozgó bácsikákat, középkorú, az életüket valahol elrontott férfiakat látok magam előtt. Meg szomorú szemű gyerekeket, akiket édesanyjuk kézen fogva vezet a népkonyhára. Vajon ők fűtenek? Futja nekik tüzelőre?
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
2000
A rák világnapja
1926
Dorogon megszületett Grosics Gyula labdarúgó, edző, a legendás Aranycsapat tagja.
1946
Tildy Zoltán köztársasági elnökké választása után a miniszteri feladatok ellátásával Nagy Ferencet bízta meg, aki tisztségét 1947.05.30-ig töltötte be.
1573
Megszületett Káldi György jezsuita bibliafordító, aki a Vulgata alapján elkészítette az első teljes, magyar nyelvű római katolikus bibliafordítást.
1881
Megszületett Kliment Vorosilov szovjet marsall, politikus.
1893
Megszületett Juhász Kálmán János gépészmérnök, egyetemi tanár. Kutatási területe a motormechanika volt.
1912
Megszületett Macskássy Gyula rajzfilmrendező (Gusztáv sorozat).
1938
A hadsereg élére lépett Hitler, és megalakította a Wehrmacht Oberkommandót.
1979
Meghalt Harangi Imre olimpiai bajnok ökölvívó.
1991
Megalakult a Magyar Írókamara.
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.