Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja
Sokba kerül, de keveset ad
Az elmúlt napokban visszhangzott a sajtó a folyamatos áremelkedésektől. Nemcsak az áram és a benzin ára emelkedett, hanem a kommunikációs és kábeltévés szolgáltatások díja is. Természetesen mindenkinek megvan a jó indoka az áremelésre, azonban mégsem hozta meg eddig mindenki ezt a nem éppen populáris döntést. Körbenéztünk Vajdaságban. Elsősorban az internetes kommunikáció díjára voltunk kíváncsiak. Nem csak az internetelőfizetés költségét vettük figyelembe, hanem a járulékos költségeket (telefon előfizetés, kábeltévé-előfizetés stb.) is. Azt egyértelműen leszögezhetjük, hogy a legtöbb vajdasági magyarlakta településen (még a falvakban is) elérhető széles sávú internet is. A módozatok változnak, de a lehetőségek megvannak. Az elmúlt években a legelterjedtebb megoldás a WiFi volt, mely az utóbbi időben egyre jobban kiszorul a nagyobb településekről. Ennek oka, hogy nem képes a további sebességnövekedésre (drága befektetések nélkül), illetve a minőség sem garantálható egy szabadon használható rádióhullámos frekvencián. Tehát legtöbbször alacsonyabb sávszélességek érhetők el (ugyanazért a pénzért), mint a kábelen terjedő vetélytársaknál, illetve nagyobb a valószínűsége, hogy valamilyen zavaró tényező miatt gyengén vagy egyáltalán nem biztosítja a kommunikációs kapcsolatot. A másik oldalról a WiFi csupán a számítógépes hálózat (internet) továbbítására szolgál, tehát nincsenek havi járulékos költségek. A megfelelő felszerelés ugyan nem olcsó, de a felszerelés megvásárlását követően csak az internet-előfizetés terheli tovább a pénztárcánkat. Talán ennek köszönhető az is, hogy nem halt ki végleg a nagyvárosokban sem ez a szolgáltatás. Stabilabb megoldás lenne, ha dedikált frekvencián történne a kommunikáció, nem pedig egy bárki által használható, úgynevezett szabad frekvencián, azonban a dedikált frekvenciás WiMAX megoldásra Szerbiában – tudomásunk szerint – csak Belgrádban van példa (mellékesen külföldön sincs elterjedve).
A kábelos megoldások esetében azonban jellemzőek a további költségek. Az egyik ismert megoldás az ADSL, amely a telefondróton keresztül működik. Az ADSL használatának előfeltétele a vezetékes telefon megléte, megfelelő minőségű kábel legyen lefegtetve a telefonközpont és lakóhelyünk között (ikervonalak nem lehetségesek), illetve a telefonközpontnak támogatnia kell az ADSL-szolgáltatást (csatlakozáskor szabad ADSL-portnak is lennie kell). Az ADSL előnye, hogy a szolgáltatás nem területfüggő, tehát az ország bármely pontján tevékenykedő ADSL-szolgáltatást nyújtó cégtől igényelhetünk internetes kapcsolatot. Ennek ellenére kialakultak a szinte csak adott területen működő ADSL-szolgáltatók. Ennek oka a felhasználók tudatlansága (nem tudják, hogy bármely szolgáltatóval kapcsolatba léphetnek), de talán ennél is fontosabb, hogy az ügyfelek is szeretnek személyesen intézkedni az ügyfélszolgálatban, könnyebb és gyorsabb az ügyintézés ha a közelben van a szolgáltató irodája.

Az ADSL-re vonatkozólag az árak körülbelül minden szolgáltatónál megegyeznek, vagyis 1 Mb/s letöltési sebességért 1300–1400 dinárt kell fizetni. Ehhez hozzáadva a telefon-előfizetés díját, mely 458 dinárt fog kitenni (ha az alapszolgáltatásokon kívül nem igényelünk más szolgáltatást, például hívásazonosítást), akkor havonta 1750–2000 dinárért juthatunk internethez. Természetesen léteznek valamivel olcsóbb internetes csomagok is, azonban azok minősége nem éri el a széles sáv követelményeit (ugyanakkor csak szimbolikusan olcsóbbak). Azok, akik a tévéműsort is telefondróton keresztül szeretnék kapni, az IPTV is a rendelkezésükre áll (csak a nagyobb településeken), e szolgáltatásról részletesen beszámoltunk már egy korábbi írásunkban. Ennek alapköltsége 699 dinár, tehát a TV+internet+telefon használatáért havonta legalább 2500 dinárral terheljük meg a pénztárcánkat.
Az ADSL-szolgáltatások terén nem várható díjemelkedés (éppen elegendő a telefon-előfizetés díjának drasztikus növekedése), sőt, megtudtuk, hogy a közeljövőben sebességnövekedés sem várható (sajnos a szolgáltatók a sebességnövekedést is árcsökkenésként szokták feltüntetni, ami csak részben van így, ugyanis az ügyfelek zsebéből ugyanaz az összeg fog távozni havonta). Az ADSL szolgáltatás költségei remélhetőleg az év végéig nem változnak. Ezt, vagyis a stabil árat azonban egyik szolgáltató sem merte megerősíteni, a szolgáltatások díjának meghatározása erre vonatkozólag szinte teljes egészében a Telekomtól függ, ha ők változtatnak az árpolitikán, akkor a többiek is követni fogják azt.
Alternatív, szintén kábelos megoldást a kábeltévé-szolgáltatók biztosítanak, ezek közül Vajdaságban az SBB, az újvidéki KDS, a Satrakt, illetve a Sabotronic (csak Zentán) nyújt a tévé mellett széles sávú internetes szolgáltatást is. Ezen szolgáltatások használatához szükséges a tévé- és az internet-előfizetés, azonban mint kiderült, több szolgáltató kedvezményben részesíti (vagy egyáltalán nem fizetteti meg) azokat a tévé-előfizetőket, akik az internetet is használják. Ugyanakkor kérdéses a telefonszolgáltatás – melyre technológiai lehetőség ugyan van ezen a hálózaton keresztül is –, azonban azt nem biztosíthatják a szolgáltatók.
Minderről részletesebben a következő számunkban olvashatnak.
Én is úgy tudom hogy lesz gyorsítás. Áprilisban upload növelés a csomagoknál valamint május végén letöltés duplázás várható. Valamint ha jól tudom mostmár nem függenek a Telekom Srbija-tól, tehát nemzetközi szolgáltatók lettek, tehát bárhonnan vásárolhatnak sávszélességet. A Telekom Srbija monopóliájának megtörésében ez egy fontoss mozzanat. Sat-Trakt nagyon felnőtt. Azt is mondogatják hogy Felsőhegyen is elérhető lesz hamarosan a szolgáltatásuk. Terjeszkednek szépen...
A Sattrakt-nál lehet csak internetre is előfizetni. Az ára ugyanaz mint, mint amikor van TV is. Csak akkor van némi kedvezmény a TV előfizetésre. Legolcsóbb korlátlan (Flat) csomag 980din 512/64 és ha jók az értesüléseim akkor májustól duplázzák a sebességet.
" A másik oldalról..."
olvassa mán át valaki, aki ért magyarul
vagy ezért is a laptanács lesz a felelős ?
Szerintem a nem kevés telefon előfizetési díjban bele lehetne ágyazni az ingyenes adsl internettet is. Ez már annyi temérdek előfizető hogy mindenkinek lehetne ingyenes internetje a telefonvonalán, mondjuk alap sebességben. A költség és a haszon megoszlana. Ez lehet akár országháza-parlamenti követelés is, a pártoknak fel kelll terjeszteni. Kérem cselekedjenek!
WiMAX ra lehetőség van jelenleg 3 nagy település környékén (Novi Sad, Beograd és Pančevo). Mégpedig a VeratNet jóvoltából. http://www.verat.net/sr/wimax/connect/ Ezen a linken részletesebb információ is található.
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.
1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.
1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.
1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)
1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)
1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.
1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.
1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.
1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.
1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.
Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.
Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.
A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.
– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.