Zenés, énekes foglalkozás indul a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban
Röpke fél óra, amikor a zene, az ének és a játék kapja a főszerepet az anyukák és csemetéik kapcsolatában. Ez a Ringató, ahol a gyerekeknek semmilyen feladatuk nincs, csupán zenei környezetben vannak, miközben nemcsak a zenei nevelés valósul meg, hanem az anya-gyermek kapcsolat is szorosabbá válik.
A magyarországi Ringató Országos zenei nevelési programot Gálné Gróh Ilona dolgozta ki, melynek alapjai mintegy húsz évvel ezelőtt születtek meg. A Kodály-elveket követő foglalkozásokon 0-3 éves korú gyerekek és anyukáik vesznek részt, melynek során magyar népdalok, gyermekdalok, európai gyermekdalok, Kodály Zoltán és Weöres Sándor szerzőpáros művei, versek, mondókák, hangutánzó mesék hangzanak fel, a gyerekek megismerhetik néhány hangszer hangját, de ritmusvisszhang-játékokat és ölbeli játékokat is játszanak az anyukák és gyermekeik a foglalkozásvezető irányításával.
Hamarosan Szabadkán is megindulnak a foglalkozások, melynek vezetője Mezei Kinga, a Kosztolányi Dezső Színház színésznője lesz.
– Először anyukaként találkoztam a Ringatóval, amikor elmentem egy ilyen foglalkozásra az akkor még alig pár hónapos kisfiammal. Abban a fél órában megállt a világ, a melegség és szeretet áramlását éreztem, s az idegen anyukákkal a közös éneklés által valamilyen különleges kapcsolat alakult ki. Később hallottam róla, hogy indul egy módszertani tanfolyam, és mivel a feltételeknek, mint a hangszeren játszás, tiszta énekhang, népdalok ismerete, jó beszédkészség, eleget tudtam tenni, így elvégeztem a tanfolyamot és saját foglalkozásokat indítottam Budapesten – meséli Kinga, hozzátéve, hogy a Ringató-foglalkozásokkal elsősorban azt szeretnék bemutatni, hogy a kisgyermekes családokon belül hogyan lehet a zenei nevelést megvalósítani, illetve a művészetekkel való találkozást megalapozni, s bár nem gyermekfejlesztő programként dolgozták ki, a közös éneklés és játékok során a kicsik számos készségét fejleszti a ritmusérzéktől kezdve a beszédig.
– Nagyon sok anyuka azért nem énekel a gyermekének otthon, mert vagy nem ismer dalokat vagy úgy érzi, nincs tehetsége az énekléshez, pedig a kisgyermekeknek az édesanya hangjától nem kell szebb dolog. Szerencsére az anyukák a közös éneklés alatt hamar felszabadulnak, és gyorsan megy a dalok, játékok elsajátítása is – mondja Kinga.
Ma már Magyarországon kívül is tartanak foglalkozásokat, és Mezei Kinga jóvoltából a Ringató Vajdaságba is megérkezik. Másfél évvel ezelőtt Zentán, Újvidéken és Szabadkán már sor került a bemutatófoglalkozásra, de tekintve, hogy a zentai születésű színésznő akkor még Magyarországon élt és dolgozott, nem tudta vállalni a csoportok megszervezését egészen mostanáig.
A tervek szerint hetente egy foglalkozást szerveznek majd a Kosztolányi Dezső Színházban, az elsőre január 21-én délelőtt tíz órakor kerül sor. Az első foglalkozás egyébként ingyenes. A csoportok nagysága nincs korlátozva, ezért nem kötelező előre bejelentkezni, de a szervezés megkönnyítése érdekében aki teheti, jelezze előre részvételi szándékát.
A színésznő egy másik foglalkozást is indít, Esti ének – Közös éneklés Mezei Kingával elnevezéssel, melyre várnak mindenkit, aki örömét leli az éneklésben és a zenében, vagy aki szívesen tanulna új dalokat. Az első közös éneklésre úgyszintén a Kosztolányi Dezső Színházban január 23-án 18 órai kezdettel kerül sor.
Mindkét foglalkozás a magyar kultúra napja rendezvénysorozat kereteiben indul útjára.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(fotó: Beta/AP)

Beta/AP Egy rossz szó sem érheti a még hatalmon levő kormányunkat. Az állandó elégedetlenkedők és az ellenzékiek ugyan folyamatosan ócsárolják minden lépését és intézkedését, amiben sok igazság van, ugyanakkor szem elől tévesztik, hogy úgyszólván együtt lélegzik a néppel, és esetenként még a népi mondások tartalmát is hajlandó törvénybe foglalni.
Vegyük például a vagyonadót. Mindegy, hogy az ember házat épít vagy lakást vesz. A saját családi tető megszerzésébe legalább fél életét beleöli. Megvonja magától a jobb falatokat, nem jár nyaralni és telelni, a használt ruhákat árusító üzletekből öltözködik, miközben fogalma sincs arról, hogy lakhelyén merre található a könyvesbolt. Olvasásra ugyanis nincs ideje, mert ha csak egy mód van rá, pótkereseti lehetőségek után kutat.
Szóval húsz-harminc évig kulizik, míg végül (önmaga előtt büszkén) beköltözik a sajátjába. Ha ez az év valamelyik negyedének végén történik, jószerével be sem csukta rendesen az ajtót, csenget a postás és hozza a vagyonadócsekket.
Vidéken, úgy tudom, megfizethető összeget követel az önkormányzat, a fővárosban azonban egy átlagos kétszobás lakás tulajdonlásáért évi tizenkétezer dinárt is bevasalnak rajta.
Káromkodik veszettül, de fizet. Dühében azonban eszébe sem jut, hogy a kormány csak a népi mondást tartotta szem előtt, amikor törvénybe iktatta ezt a sarcot.
„Aki panaszkodik, vegyél el tőle, aki pedig dicsekszik, adjál neki”.
Vajdaságban: ma felhős, ködös idő lesz. Gyönge, változó irányú szél fúj. A hőmérséklet hajnalban –1, nappal 4 fok körül alakul.
Az ország területén: borús, ködös időtől tarthatunk, csak a hegyvidéken oszlik szét a felhőzet. Gyönge, változó irányú szél fúj. Hajnalban a hőmérséklet –7 és 1, nappal –1 és 5 fok között ingadozik.
Távolabbi előrejelzés szerint: csütörtökön túlnyomórészt napsütésnek örülhetnek, reggel ködképződéssel, Vajdaságban felhős idővel kell számolni. Pénteken felhősödik, eső, havas eső esik. Szombaton borús, szeles idő, délelőtt havazás lehetséges, csak Vajdaságban lesz mérsékelt felhősödés, de az éjszakai órákbakban itt is havazik.
Európában: jobbára beborul a brit szigeteken, Franciaországban, Skandinávia déli részein, északon pedig havazik. A Balkán-félszigeten szintén szomorkás idő lesz, máshol kisüt a nap. Erős szél fúj Nagy-Britannia északi vidékein és az Északi-tengeren. A leghidegebb Moszkva –1, a legmelegebb Lisszabon 15 Celsius-fokkal.
Plüsspingvint mentett nagy buzgalommal egy teljes csapat Németországban, mert több ember igazinak nézte az állatot és riadóztatta a hatóságot.
Az eset Heidelbergben történt. A Neckar folyón úszott a pingvin, az emberek pedig úgy látták, hogy jégtáblához fagyott a madár. Több se kellett a buzgó állatvédőknek: menten telefonáltak a rendőrségnek, amelynek emberei elég dühösek lettek, amikor szembesültek azzal, hogy feleslegesen száguldottak pingvint menteni. Az állat csak plüss volt, a jégtábla viszont valódi. A rendőrség szerint feltehetően viccből fagyasztották valakik jégtömbbe és indították útjára a folyón – adta hírül a brit Metro újság.
Nem ez az első eset, hogy Németországban műállatot mentett a hatóság. Éppen egy éve 25 tűzoltó küszködött egy tóra fagyott hattyú életének a megmentéséért, mígnem kiderült, hogy ők is csak műanyagmadárért vesződtek. Az a mentés Straubingban történt, a műhattyú viszont nem viccből került a tóra: horgászok hagyták ott, hogy elijessze a halevő madarakat.