X. FÉRFIKÉZILABDA-EB – SZERBIA – Szerbia–Horvátország 26:22 – A horvátok a második félidőben csak nyolc gólt lőttek
Az Újvidéken és a székváros közelében történt incidensek miatt, amelyek során a szerb huligánok horvát rendszámtáblájú autók szélvédőit, üvegeit törték be, tükröket és rendszámtáblákat törtek le, egyáltalán nem volt meglepő, hogy a Szerbia–Horvátország elődöntő előtt a szerbiai és a horvátországi tájékoztatási eszközökben jóval kisebb helyet kapott a találkozóról szóló esélylatolgatás. Az újságírók a horvát szurkolók érkezésével és számával foglalkoztak, valamint azzal, hogy a szerb rendőrségnek sikerül-e megakadályozni bármilyen nemű nemzeti incidens.
Várhatóan a köztársasági és helyhatósági választásokkal egy időben fognak lezajlani a tartományi parlamenti választások
Július 16-án jár le a vajdasági parlament jelenlegi összetételének mandátuma. Egy ideje már folynak a találgatások arra vonatkozóan, hogy a tartományi választások a köztársaságival egy időben, vagy attól esetleg valamivel korábban zajlanak-e le. A hatalmi koalíción belül most megszületett a megállapodás. Javasolják: a tartományi szintű választásokat egy időben ejtsék meg a köztársaságiakkal. A jelen pillanatban tehát az a forgatókönyv számít a legvalószínűbbnek, mely szerint május 6-án, a köztársasági és helyhatósági választásokkal egy időben tartják meg a tartományi választások első fordulóját, két héttel később pedig a második fordulót.
A holokauszt áldozatai előtt hajtottak fejet Belgrádban a központi gyászrendezvényen
Boris Tadić: Szerbiában nincsen helye azoknak, akik emberiségellenes gaztetteket követtek el (Fotó: Beta)
A náci gaztettek történelmét nem szabad revideálni, a rasszizmus és a sovinizmus eszméit pedig nem szabad feléleszteni – hangsúlyozta Boris Tadić szerb államfő pénteken a belgrádi Staro sajmište egykori koncentrációs táborban a második világháború áldozatainak tiszteletére felállított emlékműnél. – Szerbiában nincsen helye azoknak, akik emberiségellenes gaztetteket követtek el. Senkinek sincsen helye, aki a Treblinkán, a Jasenovacon, az Újvidéken és a Jajinciben elkövetett szörnyűségekhez hasonló gaztettet hajt végre. Egyesek megpróbálják átírni a történelmet, és megkísérlik elfeledtetni a holokauszt szörnyűségeit, így újítva meg a rasszizmust, a sovinizmust, a vallási és nemzeti fanatizmust. Szerbia mindent megtesz történelmi emlékműveinek a megőrzéséért, és felújítja a holokauszt emlékhelyeket. Ezzel felsorakozunk azok az országok mögött, amelyek felismerték az erkölcsöt, tanulságot vontak le a történelemből, és emlékeznek az áldozatokra – hangsúlyozta Tadić a központi ünnepségen az emlékmű megkoszorúzását követően.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
Beta/AP
Beta/Hszinhua
Beta/AP
Két lakossági fórumon vettem részt a napokban. Az egyiken egy hosszú távú fejlesztési stratégiát ismertettek, a másikon csupa olyan praktikus dologról beszéltek, aminek a gazdálkodó ember hasznát veheti.
Az elsőn a média jelentette a tömeget. Oly kevesen voltak kíváncsiak arra, miként alakulhat majd az életük, életünk öt-tíz év múlva, hogy elgondolkodtatott. Valóban ennyire érdektelenek lennénk az iránt, milyen lehet az oktatás, az egészségügyi ellátás? Nem érdekel bennünket, milyen közművek épülnek, merre tart a gazdaság, hová fejlődhet a művelődési életünk?
Még érthetetlenebb az érdektelenség, ha tudjuk, hogy a tervezet korántsem végleges – még mindig hozzá lehet szólni, kérhető módosítás, javasolható kiegészítés. Magyarán: beleszólhatnánk. Valamiért mégsem tesszük.
Bezzeg a másik lakossági fórumon zsúfolásig megtelt ugyanaz a terem, és nemcsak előadásokat, beszámolókat hallgattak meg az emberek, hanem kérdeztek, kértek, javasoltak is. Például azt, hogy hatékonyabban tájékoztassák őket a rájuk vonatkozó előírásokról. Mert ezek kézzelfogható dolgok, amiktől a hétköznapok függenek.
Már sejtem. Valószínűleg éppen ezért nem jöttek el ezek az emberek a korábbi lakossági fórumra. Ők pontosan tudják, hogy a jövőnk elsősorban a kézzelfogható, hétköznapi dolgoktól függ.
Vajdaságban felhős időre ébredünk, a délutáni és esti órákban Szerémségben esővel, havas esővel számolhatunk. Gyenge és mérsékelt északnyugati szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -1 és 1 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 5 Celsius-fok körül alakul.
Az ország területén felhőtakaró borítja majd az eget, gyenge havazás várható, gyenge, illetve mérsékelt északnyugati szél fúj. Posavina közelében a délután folyamán eső, havas eső várható, a nap legnagyobb részében csupán Bácskában és Bánátban lesz száraz az időjárás. A legalacsonyabb hőmérséklet -2 és 2, a legmagasabb nappali pedig 1 és 5 Celsius-fok között alakul.
Az előrejelzések szerint holnap is felhős időjárásra számíthatunk, a hegyekben havazás várható. A nap folyamán az ország északi és nyugati tájai felett is megvastagszik a felhőzet, és havazni fog, a délután folyamán Vajdaságban a havazást havas eső váltja fel. Szerdán és csütörtökön felhős idő lesz, a hegyekben és magasabb területeken gyenge havazás várható. Pénteken többnyire napos és valamivel melegebb időre van kilátás.
1945
Holokauszt emléknap Európában.
1756
Megszületett Wolfgang Amadeus Mozart osztrák zeneszerző, zongorista, orgonista, karmester (Varázsfuvola, Don Giovanni).
1834
Megszületett Dmitrij Mengyelejev kémikus, a periódusos rendszer megalkotója.
1919
Meghalt Ady Endre költő, újságíró.
1958
Magyarország minisztertanácsának elnökévé Münnich Ferencet nevezték ki, aki 1961.09.12-ig töltötte be tisztségét.
1163
Ellenkirályként Magyarország trónjára került IV. István, akinek uralma félévig sem tartott.
1540
Meghalt Merici Szent Angéla, a Szent Orsolya rend alapítója.
1832
Megszületett Lewis Carroll angol meseíró, költő és matematikus, az Alice Csodaországban írója.
1844
A Nemzeti Színházban megtartották Erkel Ferenc: Hunyadi László c. operájának ősbemutatóját.
1860
Meghalt Bolyai János matematikus.
Lengőtekeszerű újítást próbál ki az indonéz államvasút a vonattetőn utazni vágyók elijesztésére: sárgadinnyényi betongolyókat lógat be a pályára.
A súlyos gömbök nem sokkal vannak magasabban a vonatok tetejénél, és az azokon „szörfözőket” ki-, le- vagy agyonüthetik. A fájdalmasnak és halálosan balesetveszélyesnek tűnő újításra azután fanyalodott az indonéz vasút, hogy jó pár más megoldással kudarcot vallott, ugyanakkor szeretne véget vetni annak, hogy évente több tucatnyi „tetőző” haljon meg vonatbalesetben.
Korábban volt, hogy befújták vörös festékkel a tetőn utazókat, kutyákkal kergették le őket, szögesdróttal vonták be a kocsik tetejét – hiába. A hatóság még muszlim papok segítségét is kérte, beszéljenek a vakmerő vonatozók lelkére, hogy azok felhagyjanak utazási szokásukkal, de ez se vezetett eredményre, ami amúgy nem nagy csoda, mivel a szerelvények belseje heringeket lepipálón zsúfolt, bennük utazni még a tetőnél is kényelmetlenebb, ráadásul rendkívül izzasztó, míg a vonat „emeletén” biztos a léghűtés.
A „lengőtekék” felfüggesztése kedden kezdődött Jakarta vasútállomásainál. Több száz betongolyót lógatnak be a pályákra. Ha a vonatozás „felső tízezrének” elveszik a kedvét a tetőzéstől, akkor begolyóznak minden fontos vonalat – adta hírül a The Daily Telegraph című lap.